Mindig az adott helyzettől függ, hogy mi a jó - komfortról pszichológus szemmel

2017-04-27

Mi is pontosan a komfort, mitől válik valami komfortossá? Megragadható-e általános érvényű szabályokkal, vagy minden egyedi esetben más jelentéssel bír? Az ember-környezet kapcsolat alaptéziseiről Dúll Andrea környezetpszichológussal Móré Levente beszélgetett, hogy az építészek meglevő érzékenysége, szaktudása egy újabb szemponttal gazdagodhasson.

Móré Levente: Rohanó világunkban életünk elengedhetetlen tényezője a komfort: szeretünk kényelmes lakásokban élni, kényelmes autókat vezetni, kényelmes ruhákat viselni, kényelmesen elintézni ügyes-bajos dolgainkat. Noha a különböző területeken ugyanazt a 'komfort' szót használjuk, mégis más-más jelentés társul hozzá. Beszélhetünk komfortról akkor, amikor egy mindenféle extrákkal (légkondicionáló, elektromos ablakemelő, motor, stb.) ellátott autóba ülünk be, akkor is, amikor egy olyan családi házat szeretnék építtetni, ahol az akusztika, a hőszigetelés, a megfelelő mennyiségű fény, levegő minősége és a vizuális tér tökéletes életkörülményeket biztosít számomra. Ön pszichológusként hogyan értelmezi a komfort fogalmát?

Dúll Andrea: A komfort definiálásával a környezetpszichológia gyakorlatilag nem, vagy alig foglalkozott eddig. Nem tudunk levenni a polcról olyan könyvet – nemcsak itthon, hanem a világban máshol sem – ami a pszichológiájáról szólna. Noha első hallásra homogén meghatározásnak tűnik, mégis egy rendkívül komplex fogalommal van dolgunk, amit leginkább kontinuumként vagy az észlelésből kiinduló folyamatok rétegeiként magyarázhatunk.

Tehát adott észlelési csatornán mit jelez vissza a forma, az anyag vagy éppen a textúra. Gondolok itt arra, hogy amikor ránézek egy tárgyra van bennem valamilyen előfeltételezés, annak milyenségére vonatkozóan, amit a testélményem visszaigazol. Mennyire észlelhető jól a tárgy leglényegesebb funkciója? Mit élünk át mi magunk, amikor az észlelés fizikai kontaktussá változik? Mit enged meg a tárgy önmagával kapcsolatban? Talán ezekkel a kérdésekkel közelíthetjük meg a komfort első fokozatát. Azonban nemcsak a tárgyak lehetnek kényelmesek, hanem egy helyiség, ház, köztér vagy éppen a városom is. A bennünket körülvevő tér hatással van ránk és érzékszerveinkre, észlelésünkre, teljesítményünkre.

Mindebből az látszik, hogy ez egy sokrétegű „gumifogalom”. A komfortot gyakran testi élményként értjük és a kényelmet társítjuk hozzá, pl. jó heverni egy helyen, ezért nem szeretnénk elmenni onnan. Azonban van egy másik szint is, amikor úgy használjuk a fogalmat, hogy egy tárgy, egy helyiség, egy épület vagy egy tér komfortos. . , megfelelő arra, hogy egy jó interakció történjen – direkt nem mondok beszélgetést, hanem két ember közti kontaktusról beszélek, amelyben jól, kényelmesen, számukra ideális körülmények között szemügyre tudja venni egymást akár egy köztéren is.. Ehhez az ülés kényelmességén kívül sok más kényelmi tényező is szükséges. Idetartozik a nézés vagy az életmód is, de utóbbinál már a személy–környezet összeillés kérdése merül fel. Bizonyos szempontból ezzel akár a komfort fogalmát is helyettesíthetjük, ahol a hangsúly az összeillésen van. Kiindulhatunk a személy mikro „dolgaiból” (jól néz, jól ül, stb.) és eljuthatunk a környezet egészen nagy léptékéig.

M. L.: A közvetlen térélményem a városi térléménnyel szemben kevésbé mérhető, de mégis, hogyan lehet mindez összhangban a komforttal?

D. A.: Ha visszafejtjük térélményre, akkor elméleti alapsíkon azt mondhatjuk, hogy a térészlelésében valamiféle vizuális kényelem a döntő fontosságú. Persze ez nem abszolút, hiszen pl. nem mondhatjuk, hogy ahol messze ellátok vagy tudom váltogatni a látószögemet, akkor ez jó lenne, mert az, hogy mi a jó, függ bizonyos helyzetektől is.. Ebből is látszik, hogy általánosságban nehéz megmondani, hogy az észlelés szintjén mi a kényelmes térélmény. Ide sorolhatnánk azokat a helyeket, ahol az érzékszervek, a test, maga az egyén jól tud működni – vagyis jól szabályozza amit tesz. Ez már sok tekintetben átfedésben áll a kontroll fogalmával. Nem az uralommal, a hatalommal, hanem a saját autonómiával, ami megteremti a kényelmet az interakciókhoz. Ilyen helyzetek mindegyikéhez illeszthető tér. Az ember képes környezete alakítására, formálására, élethelyzetének javítása érdekében, tudatos, vagy nem tudatosult módon keresi azokat a megoldásokat, melyekkel kompenzálja azokat a helyzeteket, amelyek nem komfortosak számára.

Ez már átvezet a korábban említett személy–környezet összeilléshez. A térszinten akkor tudjuk ezt az összeillést átélni, ha ott vagyunk a helyszínen, ugyanis akkor ez ott egy valós történet. Az összeillés – akár jó, akár rossz - elméleti fogalom, de konkrét szituációkban is megtalálható: pl. egy köztérrombolás vagy tüntetés számára a köztér „kényelmes”.

M. L.: Komfort érzetünk kialakítására Ön szerint milyen tényezők hatnak?

D. A.: Ezeket konkrét élethelyzetekből is jól modellezhetjük, de ami hangsúlyos, az az, amikor a környezetem konkrét fiziológiai hatást tesz rám - ide tartozik pl. a látás, a hallás -, de ezek a közvetlen hatások már az ergonómia területére tartoznak. Sokan foglalkoznak azzal, hogy ha kényelmetlen egy eszköz vagy annak használata, akkor milyen ízületi gyulladást okozhat, vagy ha egy szék nincs megfelelően kialakítva, akkor az embernek megfájdulhat a háta. Ezzel azt is állítottam, hogy első szinten biztos, hogy lehet testi tünete a diszkomfort-érzékeléseknek. A kényelmetlen szóban a fosztóképző is mutatja, hogy benne van az érzésben a hiány, ami sokszor vezet hiánypótláshoz – vagyis valamilyen szinten valamit változtatni fogok (például testhelyzetet egy kényelmetlen székben vagy megigazítom a ruhámat). Sok esetben ez nem tudatos, de mégis helyreállítja azt, amit homeosztázisnak hívunk. E szerint egy sajátos egyensúlyi állapotban van a szervezet, ami a test szempontjából szintén a kényelem szinonimája, melynek elérésére ösztönösen törekszünk.

A komfort élettani hatásában további hangsúlyos szintek pl. amikor változtatunk valamin, hogy helyreálljon a kényelem; a betegségek, problémák szintje – ami az orvosi területre terjed ki -, végül az a szint, amivel a környezetpszichológia foglalkozik. Ez nem a szintek közötti hierarchiát jelenti, hanem ez egy jelenség, ami arról szól, hogy megnyilvánulhat a kényelmetlenség rombolásban is, amikor az emberek nem találják összeillőnek magukkal a teret. Ez lehet érzelemmentes és lehet érzelmekkel teli is. Utóbbi pszichológiai hatással jár, amit a megközelítés-elkerülés kontinuum mentén kezelünk mi, pszichológusok.

Ha egy tárgy vagy a környezet kényelmes, akkor értékeljük, szeretjük azt, jól érezzük benne magunkat, ám ha – akár mikroszinten is - kényelmetlen (az érzékelés bármelyik típusához is tartozzon), akkor hajlamosak vagyunk az elkerülés irányába indulni. Elkerülés lehet, amikor a kényelmetlenséget meg akarjuk szüntetni, ha nem megyünk a közelébe vagy ha szétverjük a szóban forgó okozati tényezőt. Természetesen az elkerülésnek van egy olyan oldala is, amikor nem engedhetjük meg magunknak, hogy mindez cselekedetté váljon, elfojtjuk érzéseinket, ilyenkor rosszul érezzük magunkat és embertársainkkal vagy önmagunkkal szemben agresszívvá válhatunk.

M. L.: Milyen fokozatai vannak? Egy ilyen kényelmetlenség-érzés a külső fizikai behatások alapján is megvalósulhat. Nem feltétlenül arra gondolok, hogy milyen a textúrája egy anyagnak, hanem egy hőérzetre, ami nehezen megfogható dolog. Ugyanezek a szintek működőképesek lehetnek egy ilyen, kevésbé materiális behatás során is?

D. A.: Ha a személy–környezet összeillésből indulunk ki, akkor ebből a szempontból mindegy, hogy mi váltja ki. Sok esetben nem tudatosul, mi a baj, pl.: túl göcsörtös a felület, amin ülök, rosszak a fényviszonyok, rossz a levegő. Belülről indul el az érzés és látszólag – valójában sosem - függetlenedik az élmény szintjén a fizikai kontextustól, a kiváltó októl. Tulajdonképpen az, hogy én hogy érzem magam – akár ebben az interjúhelyzetben – attól is függ, hogy meg tudtuk-e teremteni a megfelelő körülményeket, vagy épp elég időnk van-e rá.

Más kérdés, hogy minek tulajdonítom ezt a kényelmetlenség-érzést, ami jöhet akár a hőérzetből is. Vannak könnyebben és nehezebben tudatosuló környezeti tulajdonságok, például a hőérzet. Azt, ami nehezebben tudatosul ambiens – körülvevő - környezetnek hívjuk, ezzel utalva arra, hogy állandóan körülölel bennünket a kontextus, de a részletek nem feltétlenül tudatosulnak.

A vizualitásból sem minden tudatosul, de ha kinézek az ablakon, látom, amit látok. Holott az, hogy a megfelelő szögben érkezik a fényforrás ahhoz, hogy az Ön arcát jól lássam, már nem feltétlenül fog tudatosulni. A hőérzet valahol középen van a vázolt érzékelési szintekben. Számos dolgot, még a levegő iontartalmát sem tudatosítjuk, de ez nem jelenti azt, hogy nem hat ránk, nem érzékeljük. Felfoghatjuk úgy is, hogy bármelyik oldalról indulunk el, minden kulminálhat, belesűrűsödhet valamibe, valamilyen frusztrációba vagy rossz érzésbe, vagy éppen valami nagyon jóba is. Sokszor fordul elő az emberrel, hogy bemegy egy szórakozóhelyre, ahol megállapítja: „ide inkább ne jöjjünk”, noha nem tudja megmondani, hogy miért. Ha talál egy olyan helyet, amire azt mondhatja: „Na, ez az!” - akkor az lesz a kedvenc helye. Ezek afféle ambiens környezeti csomagok, amik tulajdonképpen ezekben az érzelmekben vagy a közelítő-elkerülő viselkedésben nyilvánulnak meg.

Ami ebből számunkra érdekes, hogy ezeket az érzelmeket vagy a viselkedéseket mire vezetjük vissza, minek tulajdonítjuk, ha nem tudatosulnak a környezetbehatása? Van egy érdekes jelenség, a környezeti társas attribúció. Az attribúció a tulajdonításra vonatkozó pszichológiai szakkifejezés: azt jelenti, hogy mire vezetem vissza, minek tulajdonítom az adott jelenséget. Mivel ennyi minden nem tudatosodik a kényelemből vagy a kényelmetlenségből, az érzéseink kiváltó tényezőit gyakran hajlamosak vagyunk a „többiekre kenni”, tehát személynek tulajdonítani és nem a ténylegesen kiváltó környezetnek. Azt érezzük, kemény a pad, hideg vagy épp más miatt kellemetlen rajta ülni, de a rossz érzést nem erre vezetjük vissza, hanem annak tulajdonítjuk, hogy „valójában” minket az zavar, hogy a mellettünk ülő ember túl hangosan veszi a levegőt, vagy túl közel ül. Vagyis a kellemetlen érzéseket (de a kellemeseket is) hajlamosak vagyunk a többi emberhez társítani, azt gondolni, hogy miattuk érezzük magunkat így vagy úgy egy helyzetben, míg a környezeti hatások nem, vagy kevésbé tudatosulnak bennünk. Mindennek kifejezetten érdekes a hatása, ha kényelmes környezet vesz körül bennünket, egy fokkal jobbá válnak az emberi kapcsolataink. Tehát igaz az, hogy az épített tér vagy a természeti környezet javít vagy ront a komfortérzetünkön, de nem közvetlenül, sokkal furmányosabb ez a kapcsolat.

M. L.: Lehetséges volna, hogy meg tudjuk mondani, mi az ember ideális környezete?

D. A.: Pszichológiailag az ideális környezet egy kicsit üres fogalom, hiszen a teret vagy tárgyat nem értelmezzük annak használója nélkül. Ha vezérfonalként komolyan vesszük a személy–környezet összeillést, akkor azt mondhatjuk, hogy az az ideális, amiben a személy – környezet összeillés megvalósul, azonban ez olyan sokféle lehet mindkét oldalról, hogy nem hiszem, hogy erről valaha születhetne egy kézikönyv vagy egy internetes tudásbázis. Részben ezért is izgalmas az építészet, mert számtalan intuíció és élmény rejtőzhet benne. Az így megszerzett „élmények még inkább kitágítják a komfort fogalmát.

M. L.: Lehet-e arra mércét állítani, hogy bizonyos környezeti behatások során valaki jól fogja magát érezni?

D. A.: Sokkal könnyebb azt megmondani, hogy hol nem fogja jól érezni magát. Azt viszonylag egyértelműen meg tudjuk mondani, hogy mi nem jó, de előállhatnak olyan helyzetek, ahol az ember játszik, ahol az ember kihívást keres és akkor azok, amikre azt mondanám, biztosan nem jó, rövid időre, valakinek speciálisan mégis jó lehet. Vannak olyan állapotok, amikor kifejezetten az extrém helyzetek a komfortosak, mert erre van szükség.

Mindig az adott szituáció határozza meg, hogy milyen környezetre van szükségünk, azonban összeségében elmondhatjuk, hogy a minket körülvevő tér hatással van ránk és érzékszerveinkre, így kialakításuk, formálásuk elsődleges szempont a komfortos élet elérésében és mindannyiunk érdeke.

Móré Levente